Sikeres projektzárás

2013.04.26 16:01

A „Csurgó térség szennyvízelvezetés és tisztítás II. ütem” nevű projekt zárórendezvényére került sor 2013. április 25-én Csurgón, a Csokonai Közösségi Házban. Az Európai Unió és a Kohéziós Aalap által támogatott program a Csurgói Kistérség négy településének – Csurgó, Szenta, Porrog és Porrogszentkirály – fejlődését szolgálja. A projekt célja a keletkező szennyvíz összegyűjtése, elszállítása és kezelése.

Egy rövid regisztráció után Füstös János, a Csurgói Regionális Szennyvíztársulás Elnöke nyitotta meg a zárórendezvényt. Köszönetet mondott a projekt résztvevőinek, a közremüködő szervezetnek, a kivitelezőnek, hogy ismét egy sikeres, hasznos beruházás végére kerülhetett sor. Füstös János nem csak elnökként, hanem Csurgó város polgármestereként is képviseltette magát, így Csurgó város nevében is kifejezte háláját, hogy több más nagyszabású beruházás mellett, melyek részben már megvalósultak a városban, részben a végéhez közelednek, ez a szennyvízberuházás Csurgó teljes lakossága számára lehetővé tette az összközművesített lakások megvalósulását.

Az NKEK osztályvezetője Dr. Kiss András előadásában bemutatta  szervezetük működését és általános tájékoztatót tartott a környzetvédelemel kapcsolatos pályázatok, beruházások menetéről, a sikeres projektzárásokról, majd Szabadics Attila, a Szabadics Zrt. alelnöke a megvalósult Csurgó térség szennyvízelvezetés és tisztítás II. üteméről számolt be a számok tükrében. Kitért a már korábban megvalósult első ütemre is és zrSként a kivitelező részéről a projektben résztvevő települési polgármestereknek egy jelképes ajándék átadására is sor került (egy szennyvízprojekt adataival gravírozott kisásó). A rendezvény végén a beruházásban résztvevő települések polgármesterei fejezték kis köszönetüket a munkálatokban résztvevő minden szeméálynek, kezdve a tervezéstől, a pénzügyi elszámolásig, a kétkezi munkásokon át az irpdai dolgozókig. Szlávecz Károlyné Porrogszentkirály polgármester asszonya külön háláját fejezte Csurgó városának, aki a kezdetettől fogva gesztorálta a beruházást, hiszen elmondása szerint ezt a hatalmas mértékű projektet ők maguk, saját erőből nem lettek volna képesek egyedül véghez vinni. Az ünnepélyes zárórendezvény szalagátvágással fejeződött be: Füstös János és Szabadics Attila jelképesen ezennel felavatták az elkészült és mára a próbaüzem végén járó beruházást.