Menetel a női csapat

2013.04.24 19:21

 

A Somogy megyei női kézilabda felnőtt bajnokságában szerepel az idén a Csurgói NKC csapata. A gárdát nagy részben saját nevelésű fiatalok alkotják, néhány tapasztaltabb kézilabdázóval kiegészülve. A 13 csapatos pontvadászatban a somogyi csapatok mellett zalaiak is részt vesznek a küzdelmekben. A Csurgói NKC vezetőedzője Kepler Gabriella. Az együttes számára a szezon előtt a kitűzött cél a bajnokság megnyerése és az ezzel történő feljebb jutás volt.

A szezon első felét ennek a célnak megfelelően teljesítették lányaink, hiszen a tabella első helyén zártak ősszel. Ekkor 10 győzelemmel, ill. 2 döntetlennel állt a csurgói csapat. Csak a Zalaegerszeg és a Kadarkút gárdája tudott pontot „rabolni” a lányoktól.

A tavaszi szezonban ott folytatták a menetelést, ahol ősszel abbahagyták. Az idei félévben az összes eddigi mérkőzésüket megnyerték. Utoljára a korábban csapatunktól pontot szerző Zalaegerszeg gárdáját verték 37-25-re. Ha a következő 5 mérkőzésből a három kötelezőt hozni tudják lányaink, akkor bajnoki címet ünnepelhetnek. A csapat házi gólkirálya és egyben a bajnokságé is Balogh Laura (123 gól).

A női csapat nagy átalakuláson megy keresztül a szezon során. Az elnökség összetétele is megváltozott, vezetője Szászfalvi Bence lett. Megszületett egy együttműködési megállapodás a klub és a Csokonai Református Gimnázium között, amely az utánpótlás nevelést tűzte ki célul.

„A bajnoság megnyerésével csapatunk jogot szerez az NBII-ben való induláshoz. A jövőre nézve rutinos játékosok leigazolásával szeretnénk erősíteni ifi korú csapatunkat. Dicséret illeti a lányokat az egész évben való kitartó munkájukért és kitartásukért” - nyilatkozta Kepler Gabriella a csapat vezetőedzője.

A női csapatról többet is megtudhatnak a: https://www.csnkc.hu/ webcímen.

 

Hajrá Csurgó!