Közel a bajnoki cím

2013.04.24 17:25

 

A 2012/2013-as szezonban kezdte meg szereplését a Csurgói KK II-es csapata a magyar férfi kézilabda NBII Dél-Nyugati csoportjában. Mind felnőtt, mind junior szinten helyt kell állniuk a csurgói játékosoknak, ahol rajtuk kívül még 11 csapat szerepel. A két csapatot az NB1-es junior, ifjúsági, valamint serdülő korú kézilabdásaink alkotják. A felnőtt gárdát Bencze József, a juniort Kopornyik Zsolt irányítja, emellett Vörös Károly segíti a munkájukat. Az NBII-ben való küzdelem remek fejlődési lehetőséget szolgál fiatal kézilabdázóink számára. Az idény elején kitűzött cél mindkét korosztály számára a bajnoki cím elérése és ezzel együtt az NB1/B-s szereplés kiharcolása volt.

A szezon első felében mindkét gárda nagyszerűen teljesített, hiszen a tabella élén zártak. Az NBII-es felnőtt csapatunk két vereség kivételével minden mérkőzését megnyerte az ősszel. Csak a Nagyatád és a Mecsek Takarék együttese tudott megálljt parancsolni a mieink számára. A tabellán a „félévkor” 9 győzelemmel, valamint 2 vereséggel állt a csurgói csapat. A junior gárda még a felnőttet is túlszárnyalva 10 győzelemmel és mindössze egy döntetlennel zárta az őszi szezont. A „kicsiket” csak a Szentgotthárdnak sikerült feltartóztatnia.

A jelenleg is zajló tavaszi szezonban még mindkét együttesünk száz százalékos. Az ősszel tőlünk pontot szerző csapatok ellen is sikerült javítani ebben a félszezonban. A már fentebb említett három gárda mind vereséggel távozott a Csurgói Sportcsarnokból.

A felnőtt csapatunk következő mérkőzése rendkívül fontos, a 2. helyezett Kalocsa látogat hozzánk. A tét is nagy, hiszen egy esetleges győzelem esetén már bajnok lenne a Csurgói KK II-es csapata. A junior csapat az utolsó forduló előtt biztosíthatná be a bajnoki címet. A házi góllövőlistát a felnőtteknél Megyeri Péter (94 gól), míg a junioroknál Tóth Károly (80 gól) vezeti.

Leszögezhetjük tehát, hogy mindkét csapat az elvárt céloknak megfelelően halad a bajnokságban. Ha a továbbiakban is hasonló eredményeket sikerül elérniük a fiúknak, akkor két bajnok gárdát is ünnepelhetnek szurkolóink szombaton a Csurgói Sportcsarnokban.

A mérkőzések időpontjai:

04.27. (szombat) 14:00 Csurgói KKII - Kalocsa junior

04.27. (szombat) 16:00 Csurgói KKII - Kalocsa felnőtt

Hajrá Csurgó!