Ha ősz, akkor ismét Csurgói Őszi Napok

2015.09.11 10:45

Szeptember 25-26-án kerül megrendzésre a Csurgói Őszi Napok rendezvénysorozat. Mint a korábbi évekhez hasonlóan idén is a mezőgazdaságé, és a termelőké a főszerep. 

Pénteken 10:00 órától Mezőgazdasági fórummal nyitjuk a napot, majd 16:00 órai kezdettel Mayer Tibor verseskötetének bemutatására kerül sor a Csokonai Közösségi Házban.

16:45-kor a Jézus Szíve templom előtti Boldog II. János Pál pápa szobrának a koszorúzásán vehetnek részt, majd 17:00 órai kezdettel Ünnepi szentmisét tart Bálint Gábor plébános Úr.

A rendezvény keretein belül, a Sótonyi László Sportcsarnokban 18:00 órai kezdettel, Csurgói KK - SPORT36-Komló NBI-es férfi kézilabda mérkőzést nézhetnek meg a kéziladba szerelmesei.

A rendezvény fő napján szombaton, már korán reggel elindul a programsorozat, melyet 9:00 órai kezdettel a főzőversenyen és a Szüreti kupán résztvevők nyitnak. Hogy reggeli mozgás nélkül se maradjunk, 10:00-tól Két kerékre pattanva helytörténeti kerékpártúrán vehetünk részt.

A már hagyománnyá vált népmesemondó versenynek, a Csokonai Közösségi Ház szolgál helyszínéül.

13:00 órai kezdettel Füstö János polgármesterrel hivatalosan is megnyitjuk az Őszi napokat, majd a Fehérvári József Zenei Egyesület tagjai zenés felvonulással hírdetik, hogy indulhat a mulatság.

A délután folyamán több fellépőt is megtekeinthetünk a színpadon, mint például a Hétszergörbe Hagyományörző Egyesületet, Székelykeresztúriak műsorát , Berzencei színjátszó csoportot, Németh&Molnár József nóta műsorát, MP akusztikot, Decsi Csaba & Decsi Richárd énekes műsorát.

A fellépők mellet számos kísérőprogram színesíti a rendezvényt. Ilyen pl: népi játszótér, kézműves vásár, kézműves foglalkozások, légvár, trambulin, póni lovaglás, vattacukor, lufi, kisállat kiállítás, helyi termelők vására, Bórkostoló, Kürtöskalács, Büfé, Tangóharmónikás, Határtalan Kultúra Néprajzi Kiállítás

A kora esti órákat a Drávagyöngye Ifjúsági Néptánc Egyesület és a Bojtár Együttes táncházáza teszi színessé.

Helyi zenekarok is szórakoztatnak minket, a No Load, és a HBL zenekar személyében.

Az rendezvény zárásaként Deák Bill Gyula élő koncertjét hallgathatjuk meg.

 

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt!