Pénteken jön a Gyöngyös, a négybe jutásért folyik a harc

2013.04.16 18:19

 

Április 19-én látja vendégül a Csurgói KK kézilabda csapata a B. Braun Gyöngyös gárdáját a kézilabda magyar bajnokság rájátszásában. A mérkőzés 18:00 órai kezdettel kerül megrendezésre a Csurgói Sportcsarnokban.

A bajnokság új lebonyolítási rendszerében, az alapszakaszban elfoglalt helyezés alapján került egymás útjába a két egyesület. A Csurgó a 3., míg a Gyöngyös a 6. helyen végzett az alapszakasz lezártával. A párharc két nyertes mérkőzésig tart. A már említett első meccs után a következőre Gyöngyösön kerül sor április 24-én. A harmadik meccset szükség esetén április 27-én, Csurgón rendeznék, ha a párosítás 1-1-re állna. A továbbjutó csapat a kiemelt Szegeddel találkozhat az elődöntőben. Itt már a Pick indul pályaelőnnyel, tehát az első mérkőzésre ott kerülne sor. A másik ágon a 4. Tatabánya az 5. FTC-PLER csapatával találkozik. Az ottani győztes a címvédő Veszprémmel csatázhat majd a döntőbe jutásért.

A Csurgó és a Gyöngyös csapata kétszer találkozott az idei alapszakasz küzdelmei során. Mindkét mérkőzés csurgói győzelemmel zárult. Itthon 24-23-ra, míg idegenben 24-20-ra nyert az együttesünk. Ezek alapján a párharc esélyese a Csurgói KK gárdája. A csapatunk mellett szólhat az is, hogy jó formában várhatják az összecsapást. Bizonyára a Magyar Kupában elért bronz után, a bajnoki éremre is „éhes” a gárda, ehhez pedig a Gyöngyös legyőzése jelentené az első lépést. A két csapat legjobb gólszerzői a bajnokságban: Szöllősi Szabolcs, Csurgó (83 gól) ill. Gazdag Tibor, Gyöngyös (75 gól).

 

Férfi NB1-es Kézilabda mérkőzés

Április 19. péntek 18:00 Csurgói Sportcsarnok

Csurgói KK – B. Braun Gyöngyös

 

Belépőjegyek már kapthatók a Csurgói Sportcsarnokban hétköznapokon 8:00-20:00 között.

Mindenkit szeretettel várunk.

 

Hajrá Csurgó!